Szóval tudom én hogy 5-6 év azért sok, főleg ha valaki 2005-ben a húszas évei elején van, 2010-ben meg már majdnem harminc, ami ugye köztudott hogy a nőknél az "anyásodás" elindítója (ez alatt az anyagcsere lelassulását értem).
És ismeritek mennyire utálom azokat, akik sose mozogtak semmit és mégis jó alakjuk volt...na úgy látszik most mégiscsak a mozgók nyernek: (jobbra haladva 2005-től 2010-ig a változás)


Szerintem mégha a képek aránya nem is olyan jó, akkoris látszik hogy rakódtak le az évek során a párnák, hogy úgy mondjam...na ehhez képest én csak büszke lehetek magamra, hisz 2005-ben 70 kiló körül voltam...és ha nem híztam volna meg az egyetem elején, akkoris 65 kilóval érettségiztem, tehát míg mások híztak az évek alatt, én fogytam...
Az egyik csaj, akivel anno együtt laktam a koliban (az ex-hapsim mindig nagy lelkesen ecsetelte milyen jó feneke van), nem láttam pár évig, most azonban valamelyik nap az IWIWen megnéztem. Sokkal nőiesebben öltözik, de látszik hogy az évek alatt neki is "rendesen kikerekedett a pofija".


Lehet hogy sokak szerint ez természetes, mert nem maradhatunk örökké tinédzser testűek, de ezek a csajok szerintem nem voltak soványak, hanem jó testűek. És nem törvényszerű hogy ez ilyen hamar megtörténjen, de ha valaki nem mozog semmit...Persze nem azt mondom hogy most kövérek, de a kilók összeadódnak az évek alatt...és mi lesz még 30 után?
Mindenesetre kicsit hízott a májam ettől...

A bejegyzés trackback címe:

https://sjudit84.blog.hu/api/trackback/id/tr881813985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsuzso1981 2010.03.07. 08:11:04

Húha, akkor nekem még van esélyem? :-D Nincs már sok 30-ig....ááááááá!

Sjudit84 2010.03.07. 10:47:53

@zsuzso1981: LOL ez nem neked szólt, mert te tornázol, teszel valamit azért hogy ne csak tespedj, érted...meg, nem megsérteni akarlak, de ha nem látszana meg rajtad hogy eszel meg tökéletes modellalkattal születtél volna, akkor nem beszélnék hozzád :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

zsuzso1981 2010.03.08. 06:48:49

Na, hála ég, hogy meglátszik rajtam a kajálás, mert akkor nem ismertelek volna meg. :-)
Tudom, hogy nem nekem szólt, csak közben rájövök, hogy egy évem és egy hetem van ahhoz, hogy 30 legyek.

Sjudit84 2010.03.08. 16:46:25

@zsuzso1981: Jó hát én is elmondhatom hogy elindultam a lejtőn akkor, mivel 25 vagyok... :D

Sjudit84 2010.03.08. 16:47:14

És őszintén szólva, kb. 16 éves korom óta minden évben öregebbnek érzem magam, szóval radikálisan öregebbnek, nem csak úgy hogy "Jajj eltelt egy év"...

zsuzso1981 2010.03.08. 19:02:13

Én nem érzem magam "öregnek", ezért is lepődök meg olykor, hogy már 29 leszek...főleg, hogy néha ki kell számolnom hány éves is vagyok, ez tök gáz!

Sjudit84 2010.03.09. 10:10:29

@zsuzso1981: Úgy én se érzem magam öregnek hogy ha belegondolok, muteromnak már két gyereke volt ennyi idősen,én meg annyival szertelenebb, gyerekesebb vagy még...de testileg viszont nem érzem hogy most kellene a csúcson lennem...én azt érzem hogy 16 éves korom óta nem vagyok ott, fáj a derekam, rosszul alszok, sose tudom teljesen kipihenni magam...stb.

kerdesek05 2011.03.16. 00:10:35

most akkor ezeken a képeken ki van? azaz melyik vagy te, melyik a kívánt alkat?

hm?:)
süti beállítások módosítása